HÁZUNK TÁJÁRÓL április

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Búcsúzunk az egyesületünk egyik nagyon kedves, régi barátjától
KISS ZSUZSÁTÓL
a Budapesti Történeti Múzeum Baráti köre egykori vezetőjétől, aki január 22-én elbúcsúzott a földi világtól.
Nyugodjék békében!

Több mint 12 év után új helyre költözünk az egyesületi fogadó-napokkal és klubestekkel. Az Angyalföldi Önkormányzat olyan lehetetlen feltételeket támasztott a Civil Ház helyiségeinek használatával kapcsolatban, hogy a bérleti viszonyt fel kellett adnunk.
A Budapesti Természetbarát és Sport Szövetség (BTSSZ) lehetőséget biztosított számunkra, hogy a Szövetség helyiségeit igénybe vegyük. Ezért a fogadónapokat és a klubesteket ezentúl az V. ker. Curia utca 3. szám alatt tartjuk. A fogadónapokat a 3. emeleten a folyosó végén a 7. szobában vagy a BTSSZ helyiségében tartjuk (lift van!), a klubesteket pedig a földszinti nagyteremben. Mindkét helyen van toalett is. A Curia utca a Ferenciek tere mögötti kis utca, a tértől kb. 3 percre, a Károlyi Mihály utca és a Veres Pálné utca között. A 3. szám a Veres Pálné utcához van közelebb. A tér mind a 3-as Metróval, mind számos buszjárattal is megközelíthető.

Április-május-júniusban meghirdetjük a Poroszló és Eger között húzódó Dél-Hevesi Piros jelvényszerző túrát. A kb. 60 km-es távolságot 4 szakaszra osztva, Békés Eszterrel bejárhatjátok ezt a Heves megye sík területét a Bükk-hegységgel összekötő útvonalat. A sík részen csatornák hangulatos partjai, nádasok, füves puszták és települések (így aszfaltos szakaszokra is számítani kell) követik egymást. A dombos területen a Demjén és Eger között található olajmezők különös hangulatú vidéke kínál érdekességet. Jelentkezés nem szükséges, az igazoló füzet letölthető innen:
https://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/sites/default/files/turamozgalmak2025/Tisza-to_Eger_vandorut_itiner.pdf (természetesen a jelvényszerzés igénye nélkül is lehet csatlakozni)

Az egyesület 50 éves évfordulójára készített kerámia hűtőmágnes és az elmúlt 50 év képeiből készített válogatást tartalmazó pendrive is kapható még!
A hűtőmágnes kedvezményes ára 500,- Ft, a pendrive ugyancsak kedvezményes ára 2.000,- Ft

Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG! A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!

AKI NEM OLVASSA EL, AZ LEMARAD A TÚRÁKRÓL!

HÁZUNK TÁJÁRÓL március

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

NE FELEJTKEZZETEK MEG AZ 1%-RÓL! (IBUSZ Természetjáró Egyesület; adószám: 18097395-1-41)!

Márciusban a fogadónapon és a klubesten lehetőség van még a tagdíj befizetésére, természetesen átutalással is:
CIB 10700024-25527708 – 51100005

Az áprilisi programot már csak azoknak küldjük el, akik befizették a tagdíjat! Természetesen később is van rá lehetőség, ebben az esetben a befizetés után ismét küldjük a programot.

Az egyesület 50 éves évfordulójára készített kerámia hűtőmágnes és az elmúlt 50 év képeiből készített válogatást tartalmazó pendrive is kapható még!

A hűtőmágnes kedvezményes ára 500,- Ft, a pendrive ugyancsak kedvezményes ára 2.000,- Ft

Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG!
A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!
AKI NEM OLVASSA EL, AZ LEMARADHAT A TÚRÁKRÓL!

2026 Házunk tájáról februárban

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

KEDVES EGYESÜLETI TAGOK!

A KÖZGYŰLÉST FEBRUÁR 27-ÉN PÉNTEKEN

tartjuk a megszokott helyszínen, a volt Újpesti Ifjúsági Házban. Ifjúsági Ház – Új Galéria (Újpesti Kulturális Központ), 1042 Budapest, István út 17-19. (A 3-as Metró Újpest-Városközpont végállomástól 3 perc séta)

TAGDÍJ ÉS TÚRA BEFIZETÉSI LEHETŐSÉG 14.00 ÓRÁTÓL!

A KÖZGYŰLÉS 15.30-KOR, ILLETVE NEM KELLŐ LÉTSZÁM ESETÉN (50% + 1 FŐ) 16.00 ÓRAKOR KEZDŐDIK.
Napirendi pontok:
1./Elnöki köszöntő;
2./Elnökségi beszámoló az elmúlt év eseményeiről, munkájáról, a Közhasznú jelentés ismertetése, szavazás; Tájékoztatás az idei év várható eseményeiről;
3./A Számvizsgáló Bizottság beszámolójának ismertetése a gazdálkodásról;
4./Az aktivisták jutalmazása; 18.00-18.30 Szünet: Büfé – üdítőital, valamint pogácsa és hozott süti.
Ezt követően Ifju Gyuri előadása „Erre jártunk 2025-ben” vetítéssel egybekötve.

Az 50 éves évforduló alkalmából készült kerámia hűtőmágnes az egyesület logójával, illetve pendrive, egy gyűjtemény az elmúlt 50 év fotóiból 500,- Ft-ért, illetve 2000,- Ft-ért nagyon kedvezményes áron megvásárolható lesz a Közgyűlésen.

Az egyesületi tagdíj változatlanul:
DIÁK (18 ÉVESIG), MUNKANÉLKÜLI, KISMAMA: 1.200,- Ft;
DOLGOZÓ: 4.500,- Ft;
NYUGDÍJAS: 3.000,- Ft.
AZ ÉRVÉNYESÍTÉSHEZ MINDENKI HOZZA MAGÁVAL TAGSÁGI IGAZOLVÁNYÁT!
HA BETELT, AKKOR ÚJ IGAZOLVÁNYT ADUNK!
Az adatokban (név, cím, telefon, E-mail stb.) történt változásokat, valamint a születési évet kérjük befizetéskor bediktálni!
MINDEN RÉGI, ÉS LEENDŐ TAGOT SZERETETTEL VÁRUNK!
Kérjük, hogy érkezéskor mindenki írja alá a jelenléti ívet! Ez az aláírás egyúttal az egyesület Adatkezelési Szabályzatának elfogadását is jelenti!
Az újonnan belépőknél kérjük, hogy aki még nem adta le, hozza magával az ajánló kártyáját!

AKI A KÖZGYŰLÉSEN NEM TUDJA ÁTVENNI A DÍJÁT VAGY A JUTALMÁT, AZ KIZÁRÓLAG SZEMÉLYESEN, ÉS CSAK A MÁRCIUSI FOGADÓNAPON VEHETI ÁT!

Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG! A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!
AKI NEM OLVASSA EL, AZ LEMARADHAT A TÚRÁKRÓL

2026 HÁZUNK TÁJÁRÓL

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Szomorú hírrel kell kezdenünk az új évben is a programunkat.

Elhunyt kedves túravezetőnk, tagtársunk, barátunk, az örökké tréfálkozó

FEHÉR ANDRIS

Nagyon sokan szerették, és szívesen jártak vele túrázni.

Kedvenc területe volt a szlovákiai Burda-hegység (és utána a jó sör Párkányban!)

 Örök vidámsága hiányozni fog!

 Nyugodjék békében!

*******************************************************************************

Fájdalmasan hirtelen elhunyt

NAGY ÉVA,

aki húsz éven át volt hűséges túratársunk. Ágoston Tóni bácsi csapatában kezdett túrázni, nagyon szerette az erdőt, Tóni bácsit és a társaságot. Nagyon sok vidám pillanatot köszönhetett nekik.

Nyugodjék békében!

************************************************************************

Február 27-én pénteken tartjuk a hagyományos évzáró-évnyitó közgyűlést az Újpesti Ifjúsági Házban.

 Jó lenne, ha minél többen meg tudnátok jelenni. A részletes programot a februári túraprogramban közöljük.

************************************************************************

Az a kérésünk, hogy addig míg a februári program meg nem érkezik, senki ne utalja át a tagdíjat, mert annak mértékét a januári elnökségi ülésen határozzuk meg! Köszönjük!

************************************************************************

Az egyesület 50 éves évfordulójára készített kerámia hűtőmágnes és az elmúlt 50 év képeiből készített válogatást tartalmazó pendrive is kapható még! A hűtőmágnes kedvezményes ára 500,- Ft, a pendrive ugyancsak kedvezményes ára 2.000,- Ft

***************************************************************************

Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG! A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!

Aki nem olvassa el, az lemaradhat a túrákról!

HÁZUNK TÁJÁRÓL 2025 december

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Kedves túratársak!
Havas Feri Aderspach-Teplice buszos túráján valaki a résztvevők közül a buszon felejtett egy lila női pulóvert!
A tulajdonos átveheti a fogadónapon vagy a klubesten!

Az egyesület 50 éves évfordulójára készített kerámia hűtőmágnes és az elmúlt 50 év képeiből készített válogatást tartalmazó pendrive is kapható még! A hűtőmágnes kedvezményes ára 500,- Ft, a pendrive ugyancsak kedvezményes ára 2.000,- Ft

Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG! A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!
AKI NEM OLVASSA EL, AZ LEMARADHAT A TÚRÁKRÓL!

FIGYELEM!
MEGVÁLTOZOTT AZ AUTÓBUSZOS MIKULÁS-TÚRA TALÁLKOZÁSI HELYE! KÉRJÜK SZÓLJATOK ESETLEG AZOKNAK IS, AKIKNEK NINCS E-MAILJÜK!

HÁZUNK TÁJÁRÓL 2025 November

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Az egyesület 50 éves évfordulójára készített kerámia hűtőmágnes és az elmúlt 50 év képeiből készített válogatást tartalmazó pendrive is kapható még! A hűtőmágnes kedvezményes ára 500,- Ft, a pendrive ugyancsak kedvezményes ára 2.000,- Ft

Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG! A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!
AKI NEM OLVASSA EL, AZ LEMARADHAT A TÚRÁKRÓL!

HÁZUNK TÁJÁRÓL 2025 október

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Sajnos továbbra is rossz hírekkel kell kezdenünk a havi programot!
Életének 76. évében tragikusan elhunyt kedves tagtársunk
Magnuczné Szabó Marika.

Nyugodjék békében!

Alig hangzott el az egyik rossz hír, máris jött a másik! Alig 70 éves korában váratlanul elhunyt egy másik kedves túratásunk is.
Pénzes Józsefné, Katika

Vidámsága, mosolya, kifogyhatatlan energiája hiányozni fog!
Nyugodjék békében!

Egy harmadik, egykori túratársunktól is búcsúznunk kell.
Elhunyt Bártfai Attiláné Bea, aki 2022-ig férjével együtt tevőleges résztvevője volt az egyesületi életnek. Nyugodjék békében!

Az egyesület 50 éves évfordulójára készített kerámia hűtőmágnes és az elmúlt 50 év képeiből készített válogatást tartalmazó pendrive is kapható még! A hűtőmágnes kedvezményes ára 500,- Ft, a pendrive ugyancsak kedvezményes ára 2.000,- Ft

Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG! A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!
AKI NEM OLVASSA EL, AZ LEMARADHAT A TÚRÁKRÓL!

HÁZUNK TÁJÁRÓL 2025 Szeptember

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Sajnos rossz hírrel kell kezdeni az őszi túraprogramunkat! Váratlanul, gyors lefolyású súlyos betegség következtében elhunyt kedves túratársunk és túravezetőnk

TOMPA FERENC

Pár éve csatlakozott hozzánk és szinte közöttünk ismerte meg a túrázás és túravezetés fortélyait. Meghatározó egyéniségének és a természet, országunk tájai iránti lelkesedésének köszönhetően nagy létszámban vettünk részt túráin.
Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében!
Búcsúztatása szeptember 12-én 15.00 órakor lesz Gödöllőn, a Petőfi téri Evangélikus templomban.
A család kérése a búcsúztatáson részt vevők felé, hogy az általuk virágra szánt összeget a templomi perselyben helyezzék el, ezzel támogatva az Evangélikus Egyházközséget. Ennek hátterében az áll, hogy Feri édesapja és nagyapja is evangélikus lelkészként szolgált, így a család több helyen kötődik az evangélikus egyházhoz. Feri hamvainak elhelyezése egy későbbi időpontban, szűk családi körben történik.
Matolcsi György emléktúrát szervez Feri kedvenc hegységében, a Mátrában, szeptember 28-án vasárnap, a kiírást lejjebb találjátok.

Sajnos a rossz hír nem jár egyedül! 87-dik életévében elhunyt egykori túratársunk, túravezetőnk az egyesület alapítása utáni első elnökség tagja

SZIKORA JÁNOS

Szikora Jancsi 1990 óta volt tagja feleségével Marikával együtt a szakosztálynak, majd később az egyesületnek. Előbb a váci IBUSZ irodának, majd az abból alakuló bankfióknak volt a vezetője. Onnan is ment nyugdíjba. Nagyszerű túrvezető volt! Óriási tudással és nagyszerű humorral rendelkezett, és csodás fotókat készített a túrákon. Az októberi klubesten a „Koslató turisták” címmel összeállatott képeiből, Rá emlékezve tartunk vetítést. Hamvait szűk családi körben, kedven erdőjében szórták szét.