Archívum: 2019. december

2019 12 Bud Spencer túra

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Az év utolsó szerdai túrája Az útvonal a „Bud Spencer” teljesítmény út vonalát követve haladt. Bár meg ígértem, hogy az idén részt veszünk rajta de ez valamiért nem sikerült. 2020 ba figyelem a rendező Sarokkő egyesület lapját és benevezünk a végén hagymás babot eszünk.


A túra a Szépjuhászné éttermétől indult sajnos ma egy valamilyen baleset (Csőtörés) miatt kialakult torlódás miatt elég izgalmasan indult, de azért kb. 20 perccel a meghirdetett indulást követően útra keltünk. Szilfa tisztás, Kecske hát, Remeteszőlős, (Itt lementünk s az ördög árok patak partjára hogy kikerüljük az aszfaltot)


Remete szurdok majd Máriaremete Kisboldog Asszony Bazilika. Bazilika parkjába meg ebédeltünk. A nap igen melegen sütött azt beszéltük, hogy ebbe a hirtelen jött melegbe a természet megbolondul, kihajthatnak, a virágok kirügyeznek a fák december végére. Egy hosszú „aszfaltúra” után értünk a Hűvösvölgyi Nagyrétre.

A hárshegyi megállót elhagyva (a sárgasáv jelzésen) jött a meglepetés. Fórizs Tibor túra társunk kitartóan és hosszan levelezett a gyermek vasút igazgatóságával, hogy a síneken átkelve a lépcső, esős, havas időbe igen veszélyes lehet.


Téli időszakba volt mikor fenéken mentek le a lépcsőn. Kérte mielőbb tegyenek oda korlátot.


Megszületett a korlát ugyan ma nem volt rá szükség, de hosszú még a tél. Már nem voltunk messze a céltól. János javasolta, hogy kevésbé meredek sífutó úton menjünk, arra mentünk. Vissza értünk a rajtvonalra igen jól teljesítettünk, mert 13:53 kor már a buszmegállóba vártuk a buszt. Még kicsit bágyadtan sütött nap az mégis szokatlanul meleg volt. Nagyon kellemes túrát tettünk ma. (A nap mérlege 19 km 397 m)

Olp Adi

www.ibuszte.hu

2019 Turista mikulás járt nálunk

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Mivel a mikulásnak az idén nagyon sokk helyre kellet elmennie így aztán a Turista mikulás már útban lapföld felé érkezett a Macis játszótérre.

Itt várták a Gyerekek, szülők, nagypapák, nagymamák. Mivel a hó elolvadt így a szánt valahol letette most Rudolf vigyáz rá valahol egy havas erdőbe. Turista gyerekek felkészültek az óvodába-iskolába megtanult dalokat énekelték el a mikulásnak. Előkerült a nagy zsákból mindenki névre szóló ajándéka.

Egyik gyermek meg kérdezte a mikulást Te hány éves vagy? Elkezdett számolni 10, 20, 30…… aztán eszébe jutott, hogy éppen 299 éves. A zsák kiürült mikulás elköszönt mindenkitől és elindult a parkoló felé hogy onnan teleportálva szánhoz menjen. Távozóban búcsúzóul még elénekeltek a gyerekek pár karácsonyi dalt.

A sok boldog gyermek szétszaladt mi még lementünk meg néztük Fedák Sári Libanoni cédrusát aztán az Apáthy sziklára felkapaszkodva haza indultunk.

ibuszte.hu