Archívum: 2020. május

HÁZUNK TÁJÁRÓL 2020 Június ( karantén után )

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Kedves egyesületi tagok, barátok, szimpatizánsok!

Az elmúlt két és fél hónapban bizonyára sokaknak hiányzott a mozgás, a túrázás, a barátokkal, túratársakkal való együttlét. A járványhelyzet javulásával megnyílt a lehetőség, hogy túravezetőinknek hála újra kimenjünk a szabadba és szervezetten járhassuk az erdei utakat.

Ezért az új járványügyi szabályozások tükrében – ha bizonyos korlátok mellett is – újra elkezdünk túrázni júniusban az alábbi feltételekkel:
Zárt helyiség látogatása nem lehetséges.

A túrákon a szabadban legfeljebb 15 fő vehet részt.

Minden túrára előzetesen telefonon, vagy E-mailben jelentkezni kell, hogy a túravezető ellenőrizhesse a létszámot. Kérjük, hogy vegyétek komolyan a jelentkezést, és ha mégsem tudtok részt venni a túrán, mondjátok le a túravezetőnél, hogy a további jelentkezők helyhez jussanak.

A közlekedési eszközök igénybevételénél mindenkinek kötelező szájmaszkot viselni.

A túrákon is be kell tartani az üdvözlési szabályokat és az 1- 1,5 méter egymás közötti távolságot.

A zárt helyiségekre vonatkozó korlátozások miatt június hónapban nem lesz sem fogadónap, sem klubest.

A túrákra befizetett előlegeket és részvételi díjakat amint lehet, természetesen mindenkinek visszafizetjük!

Addig is köszönjük a megértéseteket és türelmeteket!
A júniusra tervezett autóbuszos túrák és a királyréti túra elmaradnak!

 

Gondolj ránk is

Kedves túratársak és szimpatizánsok!

Mint minden civil szervezetnek, nekünk is szükségünk van a támogatásra!

Arra kérünk benneteket, hogy adjátok nekünk,
illetve segítsetek minket abban,
hogy minél többen adják nekünk a jövedelemadó 1%-át!

Amit mindehhez tudni kell:

Nevünk:

IBUSZ Természetjáró Egyesület

Adószámunk: 18097395-1-41

Köszönettel

az ITE Elnökség