HÁZUNK TÁJÁRÓL 2023 március

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Szeretettel köszöntjük új túravezetőként Borzáné Géczy Magdit „régi-új” tagunkat!

Február 24-én 186 fő részvételével megtartottuk az Egyesület éves Közgyűlését, amit
Lenkei Péter barlangkutató nagyszerű, filmvetítéssel, és képek bemutatásával kísért előadása követett.
Köszönjük a Közgyűlés szervezésében és lebonyolításában résztvevők nagyszerű segítségét!
Az egyesület fődíját ebben az évben
Decsi Ibolya, Gyalókai Feri és Maloveczky János kapta.

FELHÍVÁS!
2024-BEN ÜNNEPELJÜK EGYESÜLETÜNK FENNÁLLÁSÁNAK 50. ÉVFORDULÓJÁT.
EBBŐL AZ ALKALOMBÓL SZERETNÉNK ÖSSZEÁLLÍTANI (CD-n és/vagy PENDRIVE-on)
EGY FOTÓGYŰJTEMÉNYT AZ ELMÚLT 50 ÉV TÚRÁIRÓL. ARRA KÉRÜNK BENNETEKET,
HOGY AKINEK VANNAK RÉGI FOTÓI – AKÁR PAPÍR ALAPON, AKÁR DIGITÁLISAN – JUTTASSA EL HOZZÁNK.
(Be lehet hozni a fogadónapra és klubestre, fel lehet adni postán, vagy el lehet küldeni
nagy fájlt küldő programmal (pl.: WeTransfer.com).
A fogadónapon az esetleg pendrive-on behozott digitális képeket is le tudjuk tölteni az egyesület számítógépére!)

IDÉN ÚJRA INDÍTJUK A KLUBNAPOKAT! ARRA KÉRÜNK BENNETEKET,
HOGY GYERTEK EL AZ ELŐADÁSOKRA ÉS VETÍTÉSEKRE!

Havas Feri augusztus 25-27-re meghirdetett Kis-Kárpátok vártúrája betelt!
Feri vállalta, hogy megfelelő számú jelentkezés esetén a túrát október elején megismétli.
Várjuk tehát a további jelentkezéseket!

Gomba túrák az időjárás és a gomba-termés függvényében.
Túravezető: Olajkövi János 06-30-405-4321 vagy 06-30-234-1866
Minden esetben érdeklődni kell a túravezetőnél!