HÁZUNK TÁJÁRÓL április

Tervezett túraprogramunkat itt tekintheti meg

Búcsúzunk az egyesületünk egyik nagyon kedves, régi barátjától
KISS ZSUZSÁTÓL
a Budapesti Történeti Múzeum Baráti köre egykori vezetőjétől, aki január 22-én elbúcsúzott a földi világtól.
Nyugodjék békében!


Több mint 12 év után új helyre költözünk az egyesületi fogadó-napokkal és klubestekkel. Az Angyalföldi Önkormányzat olyan lehetetlen feltételeket támasztott a Civil Ház helyiségeinek használatával kapcsolatban, hogy a bérleti viszonyt fel kellett adnunk.
A Budapesti Természetbarát és Sport Szövetség (BTSSZ) lehetőséget biztosított számunkra, hogy a Szövetség helyiségeit igénybe vegyük. Ezért a fogadónapokat és a klubesteket ezentúl az V. ker. Curia utca 3. szám alatt tartjuk. A fogadónapokat a 3. emeleten a folyosó végén a 7. szobában vagy a BTSSZ helyiségében tartjuk (lift van!), a klubesteket pedig a földszinti nagyteremben. Mindkét helyen van toalett is. A Curia utca a Ferenciek tere mögötti kis utca, a tértől kb. 3 percre, a Károlyi Mihály utca és a Veres Pálné utca között. A 3. szám a Veres Pálné utcához van közelebb. A tér mind a 3-as Metróval, mind számos buszjárattal is megközelíthető.


Április-május-júniusban meghirdetjük a Poroszló és Eger között húzódó Dél-Hevesi Piros jelvényszerző túrát. A kb. 60 km-es távolságot 4 szakaszra osztva, Békés Eszterrel bejárhatjátok ezt a Heves megye sík területét a Bükk-hegységgel összekötő útvonalat. A sík részen csatornák hangulatos partjai, nádasok, füves puszták és települések (így aszfaltos szakaszokra is számítani kell) követik egymást. A dombos területen a Demjén és Eger között található olajmezők különös hangulatú vidéke kínál érdekességet. Jelentkezés nem szükséges, az igazoló füzet letölthető innen:
https://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/sites/default/files/turamozgalmak2025/Tisza-to_Eger_vandorut_itiner.pdf (természetesen a jelvényszerzés igénye nélkül is lehet csatlakozni)


Az egyesület 50 éves évfordulójára készített kerámia hűtőmágnes és az elmúlt 50 év képeiből készített válogatást tartalmazó pendrive is kapható még!
A hűtőmágnes kedvezményes ára 500,- Ft, a pendrive ugyancsak kedvezményes ára 2.000,- Ft


Arra kérünk mindenkit, hogy a megküldött havi programot OLVASSA VÉGIG! A havi program minden esetben tartalmazza a végén a következő hónap első hetének programjait, valamint azokat a programokat és túrákat, melyekre előzetesen jelentkezni kell!

AKI NEM OLVASSA EL, AZ LEMARAD A TÚRÁKRÓL!