Mikulás túra Vas-megyében
“Mikulás túra Vas-megyében.
2018. december 8-9-én, a szokásos Mikulástúrára indultunk. Gyuri mindig érdekes, ritka szép helyekre visz bennünket.
Megnéztük Körmenden az Árpádházi Szent Erzsébet templomot, Horvátnádalján meglátogattuk dr.
Gyürki László nyugalmazott plébános, kanonok, pápai prelátust, a Szentlélek templomot, valamint a templom körül létrehozott „Házaspárok útját”.
Körmenden megcsodáltuk a Batthyány kastélyt, és parkjában átöleltük a 200 éves kocsányos tölgyet. Az Iseum látogatásával fejeztük be a napot.
Vacsora után jött a Mikulás, mivel mindenki jó volt, kapott ajándékot.
Másnap a Szeleste-i arborétumban sétáltunk egy nagyot, majd a csepregi Szent Miklós templomban tettünk látogatást.
A szentélyben, a királyok mellett láttuk dr. Batthyány Strattmann László grófot, a szegények orvosát is.
Emlékszobája is van képekkel, és a szemműtéthez használt eszközökkel.
Végül egy igazi gyöngyszem: Sopronhorpács XII-XIII. századi, román-kori temploma.
Az 1700-as években a Széchenyi család segítségével teljesen helyreállították a templomot.
Megnézhettük a Széchenyiek idejében készült miseruhát, a család címerével.
Pusztacsalád főterén, Höller György soproni kőfaragó Szent István szobrán Széchenyi István arcvonásait örökítette meg.”
Még nincsenek hozzászólások.