Archive by Author

2019 MÁRCIUSI HÁZUNK TÁJÁRÓL

FOTÓVERSENY 2018

MŰEMLÉK kategória:
I. Geréb ErzsébetReménysugár”;

A zsűri értékelése:

I. Szélpál Ferenc „Árnyék”;
II. Szélpál Ferencné Zita „Szőrmók”;
III. Erdélyi Lászlóné Andrea „Hótörpék” c. képe.

MŰEMLÉK kategória:

Következő →

2019 02 02 X. Téli Tihany Teljesítmény Túra

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Ma Téli Tihany Teljesítmény túrára indultunk 10 fővel, de csatlakozott még három túratársunk. Háromórányi utazás után meg érkeztünk a Tihany alsóra. Én előre szaladtam az itinereket felvenni mindjárt kiosztottam és elindultunk, hogy minél hamarabb teljesítsük a 15 km. – es távot.


A hirtelen támadt tavasz miatt meg az előzőnap leesett eső nyomán dagasztottuk a sarat. Bár próbáltuk kikerülni ezeket a helyeket volt ahol nem lehetett. Akasztó dombon gyűjtöttük be az első pecsétet. Majd sorba a többit. A horgász tanyánál a pecsét mellé sajtos tallért, forróteát forralt bort is kaptunk. Bár az idő jó az esőcseppek meg a felhőkbe maradtak menni kel.
Megyünk az Apáti hegyre az Őrtoronykilátóhoz a következő ellenőrzőpontra itt csak pecsétet kapunk. Szőlő ültetvények között megyünk, az út sáros próbálunk a szélén menni. Felkaptatunk az Apátsági pincéhez pogácsa tea forralt bor és kivalló pálinkát is kínálnak a pecsét mellé. Már nincs, sok háta a célig felkel kapaszkodni a kálváriához aztán le a célba, a sátorba. Leadjuk az igazoló lapot.


A X. alkalomra nem kitűzőt, hanem szép érmét kapunk. Megyünk a zeneiskolába enni virsli meg tea menü. Szeretnék, még egy fotót nyakunkba az éremmel nagy nehezen összeáll a csapat egy vidám hölgy lefotóz minket. Még van idő, hogy a tóba állva a brancsomról a sár nagyját lemossam. Megyünk ki a buszmegállóba.
Már utazgatunk egy ideje, de nem tudjuk meg szokni, hogy ha elhagyod, a „várost” itt mindenki ráér, kicsit késik a busz, de időbe érünk, Veszprémbe a vasútra jegyet veszünk, befut a gyors. Hazafelé elnyom a buzgóság. Ma jött ki a medve a barlangjából körülnézett nem láthatta az árnyékát tavasz lesz.

Túravezető:

Apáthy László

IBUSZ Természetjáró Egyesület

2019 02 06 Megyünk a budai sárgán és tovább V . (Megérkeztünk Esztergomba)

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Megint a hét harmadik napja s mi jókorát haraptunk a korai tavaszból. Már a héven voltunk mikor a felkelőnap vörösre festette az ég alját. Pomázon gyülekeztünk.
Menetrend kicsit meg csalt, mert hétköznap kitudja miért nincs 07:55 –ős busz a két-bükkfa nyeregre. Sebaj, süt a nap. A hónak már nyoma sincs a városba, de Két-bükkfa nyereg és Pilisszentlélek között hó is jég is volt. Így hó-macska felkerült a bakancsokra.


Mára az volt a terv hogy – Dobogókő Két – bükkfa – nyereg – Pilis-nyereg – Pilisszentlélek – Hegymeg – Esztergom vasútállomás. Mindenki útra készen indultunk Pilisnyereg felé onnan már a sárga sávon mentünk egésznap. Fürge lábú túratársaimmal jó tempóban érkeztünk meg Pilisszentlélekre.
Csend béke mindig élmény ide meg érkezni. Betértünk a Felső kocsmába egy kávéra. Túra társam kérdi, van, e forralt bor azt mondja a kocsmáros „forralt bor? Hisz már tavasz van” így csak kávét ittunk. Elköszöntünk s mentünk tovább az úton.
Nem sokkal a déli harangszó előtt érkeztünk a Barátkuti erdészházhoz az út mellé lerakott rönkökre telepedve megebédeltünk. János még terülj – terülj asztalkámat is alkotott magának. Mikor már mindenkinek a hátizsákja könnyebb lett elindultunk.

Még meg mutattam hol van a Barátkútforrás. A nap magasan járt mire elértük a Hegymeg-et itt többnyire keresztülvágunk a mezőn most az egyszer a jelzett úton maradtunk.
Némi szarkazmussal mondja Gyuri, na, ide júniusba is el kéne jönni 40 fokba. (itt ugyan is egy darab fa sincs fű esetleg virág.) lassan felértünk a kincses hegyre innen már lefelé vezet az út.

Még meg csodáljuk a „Vöröskeresztet”. A föld aszfalt keménységűre fagyott csak helyen ként van egy kis sáros rész.


A csepegő forrásnál bakancsmosás. A park mellet megyünk, már látszik az állomás ujjá épített épülete a vonatunk már bent áll felszállunk és haza indulunk.

Túravezető:

Apáthy László

IBUSZ Természetjáró Egyesület

 

BUDAI – HEGYSÉG 2019 01 26

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Ma Németh Gábor terelgetett minket a Budai hegyek behavazott ösvényein.
A hó alatt elég sok helyen a korábbi meg olvad hóból származó jég is ott volt.
Rajtunk meg hó macska így aztán gond nélkül kapaszkodtunk fel a kék három szögön a Piliscsabai kálváriához.

Mert, hogy mára az volt a terv – Piliscsaba – Kálvária – Csabai-gomba – Sóder-hegy – Kis-szénás – Nagy-szénás – Nagykovácsi.
A kálváriától a Gomba szikla kilátóhoz mentünk.
Adi barátom igazi lokálpatrióta, mert zsákjába ott rejtőzött id.Drevenka Antal I. verses kötete. Antal bácsi megverselte a Gomba sziklát, a verset Adi barátom felolvasta.

Az Ördög oltárt is rímekbe szedte a szikla tövébe ezt, verset is meg hallgattuk.
Jelzetlen utakon kapaszkodtunk fel az újabb térképek szerint Kavics hegyre.

Felérve megint megcsodálhattuk a számtalan fenyőfákkal borított dombocskát.
Pár vállalkozó kedvű társunk felkapaszkodott az Ördög toronyhoz.
A többiek így Én is elindultunk egy árokba ami egy idő után járhatatlanná vált a bedőlt fák miatt.
Én Tibivel egy vadcsapáson kapaszkodtam fel ha az őznek jó nekünk is jó lesz.

Szerencsére az őz már nem volt ott, mert jót mulatott volna, hogy a kétlábúak hogy botladoznak az úton.
Egy szakaszon a Jági tanösvényt követtük. Még vagy egy óra hiányzott ahhoz, hogy a kis és nagy mutató a 12 esnél találkozzon ennek ellenére megebédeltünk.
Mert a Hársas forrásnál van pad meg asztal bár ebbe hideg be állófogadás volt.

Miután a hátizsákjaink könnyebbek lettek elindultunk a Nagyszénás felé, hogy aztán onnan a piroson leereszkedve meg érkezzünk Nagykovácsiba.
A buszra kicsit várni kellett addig a vizes ingemet szárazra cseréltem befutott a busz és haza indultunk.

Lejegyezte:  Apáthy László

 

Túravezető:  Németh Gábor

IBUSZ Természetjáró Egyesület

Évnyitó túra 2019 01 01

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Más útvonalat találtam ki meg rövidebb is lett, ja és ma is 29-en voltunk, mint egy évvel ez előtt. Az volt a terv hogy – Normafa – Erzsébet-kilátó – kétlyukú barlang – Szépjuhászné – Sífutó út – Hűvösvölgy (itt megszakítható) – Közép út – Madár utca – Apáthy-szikla –Nagybányai út (11-es busz végállomása). Mire a találkozó időpontjára kiértem már a csapat várt a 60-as villamos végállomásán.

Az óra tizenötössel indultunk fel a Széchenyi hegyre. Kicsit fázósan indultunk a Normafa felé. Felkapaszkodtunk az Erzsébet kilátóba itt aztán köszöntöttük egy mást meg az újévet készítettünk egy csoportképet aztán leindultunk a zöld barlangjelzésen. Az kétlyukú barlangnál többen kipróbálták, hogy át lehet bújni rajta.

 

Zsuzsa még kőarcokat is felfedezett a barlangban. Aztán tovább a zöld háromszögön majd a kereszten a Szép-Juhásznéhoz. Mint ha meg beszéltük volna Szél Fecó vette IBUSZ – os csapattal találkoztunk.

 

Boldog Új Évet kívántunk kölcsönösen mentek tovább mi megebédeltünk a zárt büfé előtt. Ebéd után a sárgán leereszkedtünk Hűvösvölgybe. Itt pár társunktól búcsút vettünk felkapaszkodtunk a kéken a Középútig ezen a jelzetlen úton haladtunk tovább. Hamarosan elértük a Madár utcát az utca végében lépcsők vezetnek fel az Apáthy Sziklához.

Nagybányai útnál megint páran kiszálltak, mert a villamossal hamarabb haza jutottak. A többiekkel a 11-es busz végállomására mentünk még a vizes ingemet lesem tudtam venni már ott volt a busz. Felszálltunk és haza indultunk. Ugyan 12 óra után a felhők már egyre lejjebb jöttek és valami nedvesség jött belőlük, de ez nem szokott zavarni.

 

Apáthy László

IBUSZ Természetjáró Egyesület

2019 Január 20. vasárnapi túra

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Nagyon szép havas tájon vezetett az utunk Piliscsaba Pázmáneumtól
Pilisszentkeresztig, többször jó kilátást biztosító hegyek gerinceken át.


A szép hó alatt kellemetlen jégfoltok lapultak meg, amin többen
elcsúsztak, elestek. Látható, hogy milyen útvonalat és szintet győztünk le.


Gondos túravezetőnk, Adi mindenkire ügyelt, a lemaradókat Apáthy Laci terelgette.
Érintettük vélhetően az Ördögoltár_sziklát is.


Mindenki fáradtan, tele jó élményekkel tért haza.

Olp Adi

 

IBUSZ Természetjáró Egyesület

HÁZUNK TÁJÁRÓL 2019 Január

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

ARRA KÉRJÜK VALAMENNYI TÚRAVEZETŐT, HOGY LEGKÉSŐBB JANUÁR VÉGÉIG JUTTASSÁK EL IFJU GYURINAK E-MAILEN, VAGY ANNAK HIÁNYÁBAN SZEMÉLYESEN A TÚRAVEZETŐI MEGBESZÉLÉSEN A 2019. ÉVI TERVEZETT PROGRAMJUKAT! (IFJU.GYORGY@CHELLO.HU)

A februári programban megjelentetjük az erre az évre tervezett külföldi túrákat.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt évben is nagyon sok volt a meghirdetett túráknál a lemondás (sokszor komolyabb indok nélkül!), ezért ebben az évben szigorúbban vesszük a jelentkezéseket ezekre a túrákra.

1. Csak annak a jelentkezését vesszük figyelembe, aki jelentkezéskor befizeti az előleget! Ezt a szabályt azoknak is be kell tartaniuk, akik a túravezetőnél előzetesen jelentkeznek, az un. túravezetői kontingens terhére (max. 20 fő!)
2. A jelentkezést akkor tekintjük véglegesnek, ha a jelentkező – a meghirdetett időpontra – befizeti a második részletet is, ami a részvételi díj 50%-a. Ez általában 2 hónappal előzi meg az utazás időpontját. Erre azért is szükség van, mert a legtöbb szálláshelynél 1-2 hónap a költségmentes lemondási határidő. A második részlet befizetési határidejéig a túra költségmentesen lemondható. A fennmaradó összeget legkésőbb az indulást megelőző fogadónapon kell befizetni!
3. A megadott határidőn (általában a második részlet befizetési határideje) túli lemondás esetén kénytelenek vagyunk a felmerült költségeket a befizetett előleg terhére felszámolni. (Ebbe beleértendő az esetleges szállás lemondási költsége, valamint az autóbusz költségből az egy főre eső díjtétel.) Ettől abban az esetben tudunk eltekinteni, ha a jelentkező hoz magával egy új résztvevőt! Továbbra is érvényes, hogy az egyesület nem kíván a lemondási díjakból „meggazdagodni”, azaz komolyabb betegség esetén természetesen megpróbálunk a lehető leghumánusabban eljárni.
4. Akkor, ha valaki az induláskor nem jelenik meg, az összes felmerült költséget (szállás, étkezés, autóbusz) elszámoljuk a befizetett részvételi díj terhére, és csak az ezután fennmaradt összeget fizetjük vissza

Tájékoztatunk mindenkit, hogy a rövidebb, azaz 55 cm-es összecsukható túrabot elfogyott, a 63 cm-esből még van, és megvásárolható a fogadónapokon és a klubesteken 1.200,- Ft-ért.

JEGYEZZÉTEK ELŐ, HOGY AZ IDEI KÖZGYŰLÉS MÁRCIUS 6-ÁN LESZ A SZOKOTT ÚJPESTI HELYSZÍNEN!