Láng Csabával a budai hegységben

Március 10-én, nagyon kellemes időben vágtunk neki egy érdekes, ritkábban járt útvonalnak. Sóskútról Biatorbágyra.

DSC00752

Nagyon jó, kicsit hosszabb túra volt, féltem tőle, de bekerül a repertoárba. Ez az útvonal télen, kora tavasszal javasolt, mert sok a kitettség. A kevés sár kikerülhető. Ezúttal 18-an voltunk, volt aki Hűvösvölgybe ment találkozni, volt aki inkább kénytelen volt a fogorvost választani.

lovas

Sóskúton a Habsburg kastély alatt elhaladva vonultunk a csigeres bozótosban, a lópatkó nyomokkal díszített úton. Azután elénk tárult a mező, a legelésző juhnyájjal.

DSC00755

Nem az ismerős juhász Ottó vigyázott a nyájra, de most nem volt idő ismerkedni. A jelenlegi 340 juhot 400-ra szeretnék szaporítani. A rét után barátságos, fenyőkkel tarkított erdőbe értünk. Nem tudtuk eldönteni, hogy a turista térkép, vagy a netes térkép helyes és a Dobogó hegy csúcsától jobbra, vagy balra visz az út.

DSC00762

Barátságos favágók biztosítottak róla, hogy nincs áram a villanypásztorban. Erre azért jó vigyázni. A felbukkanó Kő hegy felé egy mély, meredek, csúszós, agyagos lejtőn kellett volna mennünk, átkelve a völgyön. Ezt most kihagytuk és inkább a Szily kápolnát vettük irányba.

DSC00773

Itt megpihenve, Stepper Gyurit köszöntve, indulás után egy szép völgyben találtuk magunkat. Nem sokára feltűnt a viadukt.

DSC00778

Lejegyezte a túravezető:

Láng Csaba