Hírek

RSS feed for this section

KÁRPÁT-MEDENCEI BORTÚRÁK I. BURGENLAND

Jelentkezés: 15.000,- Ft előleg befizetésével a fogadónapokon, klubesteken és a Közgyűlésen. Max. létszám: 19 fő
Pontosítás:
      Költségek:        15 000 Ft    és     60 €

Túravezető: Tóth László

Magyar természetfilmesek alkotásaiból – 2015

Magyar természetfilmesek alkotásaiból – 2015
Az Országos Mezőgazdasági Könyvtárban havi rendszerességgel neves magyar természetfilmesek alkotásait bemutató filmklub indul.

A vetítéseket minden hónap második keddjén, 18 órakor tartjuk. Budapest I. Attila út 93.

Az első előadói blokkban Mosonyi Szabolcs rendező-operatőr alkotásaiból láthatunk válogatást.

Várjuk szeretettel első filmklub napunkra:
2015. február 10-én, kedden, 18 órakor
Mosonyi Szabolcs VAD SZIGETKÖZ című filmjét vetítjük.
A belépés ingyenes.

A filmklubot Urai Róbert vezeti, akinek ajánlását olvashatjuk:

Mosonyi Szabolcs, rendező-operatőr, 1970-ben született Budapesten. Diplomát biológia-földrajz szakos tanárként szerzett. A természet és az ismeretterjesztés iránti érdeklődése először amatőr természetfotósként, majd később természetfilmesként mutatkozott meg. Feleségével, Bagladi Erikával 2000-től kezdtek komolyabban foglalkozni ismeretterjesztő filmek készítésével. Ezek kezdetben még lelkes amatőr munkák, melyek túrákkal és kirándulásokkal egybekötődtek, a Dunai-ártérről vagy a Tátra hegységről. 2011-ben alapítottak vállalkozást, NatFilm Hungary Kft. néven, melynek fő profilja a természetfilmek és természetvédelemmel foglalkozó televíziós produkciók gyártása. Mosonyi Szabolcs munkáit számos külföldi és hazai televíziós csatorna sugározza, filmszínházak vetítik, illetve több tucat fesztiváldíjjal jutalmazták.

Vad Szigetközt 52 perc, 2013
Magyarország nyugati kapujánál járunk. A tájat a fejlett gazdaság képviselői uralják: autópályák, nagyvárosok, ipari parkok, szélerőművek, és az éppen húsz éve üzembe helyezett vízerőmű. Valami azonban megbújik közöttük. Egy hatalmas hordalékkúp apró, szigetszerű falvakkal, erdőkkel, vizenyős rétekkel és nádasokkal, amelyeket számtalan kisebb-nagyobb vízfolyás, folyóág övez. Az Európában egyedülálló szárazföldi deltát a hegységekből kilépő Duna hozta létre. A folyó napjainkban azonban már nem járhat olyan szabadon, mint régen. Az épített környezet szorítását látva adódik a kérdés: megőrizheti-e az élővilág egykori gazdagságát?
A vetítések időpontjai:

február 10., 18 óra

Vad Szigetközt 52 perc, 2013

Március 10., 18 óra

Visszatérés Bharatpurba 36 perc, 2010

A madárgyűrűzés 100 éve 26 perc, 2009

Április 14., 18 óra

Csendes gyarmatosítók 26 perc, 2013

Endemica Hungarica 36 perc, 2012

Teljesítmény-túra télen

Az előző évekhez hasonlóan az időjárás nem mutatta zord arcát a Téli teljesítménytúra résztvevőinek. Az évenként változó időpontú, helyszínű, útvonalú túrák sorában a Kinizsi TE Hegyvidéki csoportja sokak számára ismeretlen területre tervezte a 25. alkalommal megrendezésre kerülő eseményt.
A túrát a Gerecse – Pilis – Budai-hegység közötti, helyenként erdőfoltokkal tarkított dombos területen, Leányvár, Pilisjászfalu, Tinnye, Piliscsaba térségében bonyolították le.

A túlnyomórészt jó kilátást biztosító útvonalra felfűzték a kolostorhegyi Ulmod -vár szerény sáncmaradványait, a Jászok emlékkövét, a védett Garancsi-tavat és a csabai Ősök parkját.

A Leányvárról induló 124 természetjáró mindegyike célba ért, ahol meleg tea és almás lepény várta a résztvevőket. A jubileumi eseményt egy játékos vetélkedő zárta, amelyben az útvonallal kapcsolatos kérdések helyes válaszai szerint növelhették esélyüket a résztvevők.

Forrás: Kinizsi Természetbarát Egyesület
Fotók: az IBUSZ természetjárói a Garancsi-tónál és az Ősök parkjában.

Kulturális program

Idén is szeretettel várjuk koncertjeinkre a Zenetudományi Intézet Bartók termébe, az Erdődy palotába. Az alábbi non profit rendezvények jegyárai továbbra is jelképesek, nyugdíjasoknak és diákoknak 300, felnőtteknek 600 Ft, a minőség pedig gyakran nem marad el a Zeneakadémia és a MüPa rendezvényei mögött.

Február 3-án kedden 7-kor egy orosz származású, Belinben élő kiváló zongoraművésznő játszik nálunk, Dohnányi Ernő halálának 55. évfordulójához közel a mester romantikus darabjaiból és 100 évvel ezelőtti repertoárjából, Bartók Béla zongoráján:

2015. február 3. kedd 19 óra
MTA Zenetudományi Intézet, I. ker. Táncsics u. 7. (Erdődy palota)
Sofja Gülbadamova (Oroszország) hangversenye Dohnányi Ernő emlékére
Dohnányi: Gavotte und Musette
Schubert: Gesz-dur impromptu op.90 no.3
Brahms: h-moll intermezzo op.119 no.1
Dohnányi: 6 zongoradarab op.41
Schumann: Novelette op.21 no.8
Dohnányi: Winterreigen op.13 részletek
Chopin: f-moll mazurka op.68 no.4;
Dohnányi: f-moll intermezzo és h-moll capriccio op.2 no.3-4

Február 7-én szombaton 17 órakor a több nemzetközi versenyt megnyert fiatal zongoraművész, Vida Mónika Ruth játszik egy vietnami fiúval (Nguyen Viet Trung) felváltva és vele négykezesben Beethoven, Schubert, Chopin és Ravel műveket.

Egy héttel később vasárnap olyan ifjú művészek játszanak kamarazenekari kísérerttel, akiknek a szülei is koncertező művészek és közre is működnek a koncerten:
2015. február 15. vasárnap 18 óra
A Failoni Kamarazenekar hangversenye
Papp Nóra – brácsa, Szántó Katalin – fuvola, Devich Benedek – bőgő
Mozart: G-dúr fuvolaverseny 1. t., Vaclav Pichl: D-dúr bőgőverseny I. tétel
Schumann: Abendlied, Saint-Saens: Bevezetés és Rondo capriccioso
Bruch: Románc, Cecil Forsyth: Brácsaverseny

A koncertek előtt 1 órával ingyenes kiállításvezetést hírdetek a Zenetörténeti Múzeumban azoknak az érdeklődőknek, akik korábban érkeznek.

Kellemes karácsonyi ünnepeket !

Kedves Turisták és leendő Turisták!

karacsony        Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek.

 

 

 

 

 

 

Eredményujevesebb, gazdagabb és boldogabb újéve legyen mindenkinek.

 

 

Monor és Strázsa hegy

 

IBUSZ 2015 Január 25 

Monor érdekességei és a Strázsa-hegyi pincék

9.30    Budapest Nyugati pu. pénztárterem

10.37 Monor, séta a városban és a hegyen

13.00 Kult pince 15.00-ig

16.21 Vasútállomás

17.00 Budapest Nyugati érkezés

Útiköltség Budapest bérlettel teljesáron 740 Ft oda-vissza

Étkezés és borkóstolás összköltsége: 3000 Ft a Kult pincében

Túravezető: Buzás Károly

Jelentkezés: A januári fogadónapon a 3000,- Ft befizetésével, vagy január 10-ig a

túravezetőnél 20/477-64-67 E-mail: kbuzas@gmail.com

Menetrend változások

Ifju Gyuri június 17-i bakonyi túrájánál menetrend változás miatt megváltozott a találkozás helye és a közlekedési eszköz!
Találkozás: 6:30, Népliget, Volán pályaudvar.
A busz 6.45-kor indul Szombathelyre, a jegyet Veszprémig kell megvenni, ahol átszállunk a hárskúti járatra Márkóig.
Hazafelé marad Veszprémből a közvetlen vonat!

 

Folytatódik a csomagolásgyűjtés!

Kedves Túratársak!

A TerraCycle Magyarország programja révén lehetőségünk van egy kis pénzt gyűjteni az egyesületünk számára.
A kezdeményezés lényege, hogy sós ropogtatnivalók műanyag csomagolásait kell gyűjteni, hogy ezekből a vállalat környezetbarát termékeket, illetve újra műanyagot állítson elő.
A csomagolásokat ingyenesen el tudjuk postázni a cégnek, amely darabonként 2 Ft-ot fizet.
Bármilyen márkájú és méretű sós rágcsálnivaló műanyag csomagolása gyűjthető, legyen az chips, sós ropi, kréker, sós mogyoró, pattogatott kukorica, stb.
Az összegyűjtött csomagolásokat a legközelebbi közgyűlésre kellene elhozni, és az egyesület postázza.

Jó gyűjtögetést!

Békamentő túra

Március 1. szombat

Találkozó: 8 órakor a Keleti pályaudvaron, a vonat 8.15 órakor indul Farmosra.

Program: hálóoszlopok leszúrása, hálók kifeszítése.
Könnyű, jó hangulatú munka.
Kézikalapács szerszám segítséget jelent.
A békák mentése március elején várható.

Útiköltség: teljes áron 2.600 Ft

Bővebben  a Duna-Ipoly Nemzeti Park Facebook-ján látható.

Túravezető: Lovas Irén (a részvételi szándékról február 28. estig kérek visszajelzést)
Tel.: 06-20-437-6160, E-mail: irenlovas@t-email.hu