2019

RSS feed for this section

2019 12 Bud Spencer túra

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Az év utolsó szerdai túrája Az útvonal a „Bud Spencer” teljesítmény út vonalát követve haladt. Bár meg ígértem, hogy az idén részt veszünk rajta de ez valamiért nem sikerült. 2020 ba figyelem a rendező Sarokkő egyesület lapját és benevezünk a végén hagymás babot eszünk.


A túra a Szépjuhászné éttermétől indult sajnos ma egy valamilyen baleset (Csőtörés) miatt kialakult torlódás miatt elég izgalmasan indult, de azért kb. 20 perccel a meghirdetett indulást követően útra keltünk. Szilfa tisztás, Kecske hát, Remeteszőlős, (Itt lementünk s az ördög árok patak partjára hogy kikerüljük az aszfaltot)


Remete szurdok majd Máriaremete Kisboldog Asszony Bazilika. Bazilika parkjába meg ebédeltünk. A nap igen melegen sütött azt beszéltük, hogy ebbe a hirtelen jött melegbe a természet megbolondul, kihajthatnak, a virágok kirügyeznek a fák december végére. Egy hosszú „aszfaltúra” után értünk a Hűvösvölgyi Nagyrétre.

A hárshegyi megállót elhagyva (a sárgasáv jelzésen) jött a meglepetés. Fórizs Tibor túra társunk kitartóan és hosszan levelezett a gyermek vasút igazgatóságával, hogy a síneken átkelve a lépcső, esős, havas időbe igen veszélyes lehet.


Téli időszakba volt mikor fenéken mentek le a lépcsőn. Kérte mielőbb tegyenek oda korlátot.


Megszületett a korlát ugyan ma nem volt rá szükség, de hosszú még a tél. Már nem voltunk messze a céltól. János javasolta, hogy kevésbé meredek sífutó úton menjünk, arra mentünk. Vissza értünk a rajtvonalra igen jól teljesítettünk, mert 13:53 kor már a buszmegállóba vártuk a buszt. Még kicsit bágyadtan sütött nap az mégis szokatlanul meleg volt. Nagyon kellemes túrát tettünk ma. (A nap mérlege 19 km 397 m)

Olp Adi

www.ibuszte.hu

2019 Turista mikulás járt nálunk

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Mivel a mikulásnak az idén nagyon sokk helyre kellet elmennie így aztán a Turista mikulás már útban lapföld felé érkezett a Macis játszótérre.

Itt várták a Gyerekek, szülők, nagypapák, nagymamák. Mivel a hó elolvadt így a szánt valahol letette most Rudolf vigyáz rá valahol egy havas erdőbe. Turista gyerekek felkészültek az óvodába-iskolába megtanult dalokat énekelték el a mikulásnak. Előkerült a nagy zsákból mindenki névre szóló ajándéka.

Egyik gyermek meg kérdezte a mikulást Te hány éves vagy? Elkezdett számolni 10, 20, 30…… aztán eszébe jutott, hogy éppen 299 éves. A zsák kiürült mikulás elköszönt mindenkitől és elindult a parkoló felé hogy onnan teleportálva szánhoz menjen. Távozóban búcsúzóul még elénekeltek a gyerekek pár karácsonyi dalt.

A sok boldog gyermek szétszaladt mi még lementünk meg néztük Fedák Sári Libanoni cédrusát aztán az Apáthy sziklára felkapaszkodva haza indultunk.

ibuszte.hu

2019 09 Piknik a Hidegvölgyi erdészháznál

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Piknik túra 2019 szeptember.

Mai kivételes napon volt az IBUSZ Természetjáró Egyesület piknikje a Hidegvölgyi erdészháznál. A kilencórás busszal érkeztünk. Korábban érkező túratársaink mindent a tárkonyos pulykaraguhoz szükséges hozzávalót megtisztítottak, feldaraboltak.

Bográcsban rotyogott a ragualap. Szakács jelmezbe öltözött elnök úr kezébe vidáman forgott körbe – körbe a bográcsban a fakanál. Elnök úr rövid időre magára hagyta a ragu főzését, s üdvözölt bennünket, arra biztatott, hogy ameddig a ragu elkészül, sétáljunk egyet az erdőbe a Tarnai pihenő felé, de féltizenkettőre érjünk vissza.

Szófogadóan útra keltünk s felmentünk egy darabig, míg az idő engedte. Mire visszaértünk elkészült a ragu mely nagyon finom volt.

Még legyűrtem mellé egy palacsintát is, és megittam a szokásos ebéd utáni kávémat. Még beszélgettünk kicsit a túratársakkal. Néhányan megígérték, hogy eljönnek a buszos túrámra. Jó lakottan, a piknikezés után elköszöntünk túratársaktól. Öten úgy gondoltuk, hogy járjuk le az elfogyasztott ebédet, s lemegyünk a Biatorbágyra vasútállomásig.

Időbe érkeztünk még volt 10 perc a vonat érkezéséig. Az utazók az aluljáróba bújtak el a napsütés elől.

Megérkezett a légkondicionált vonat és haza indultunk. (A nap mérlege 7,7 km, 200 m)

Apáthy László

2019 07 Pisznice barlang és bányaudvarok

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

 

Pisznice barlang és bányaudvarok

Megint egy páros hét vasárnapja, mára egy igen nehéz túrát találtam ki van, néhány igen kedves túratársam, akikről tudom, egy ilyen túrával örömet szerzek. Majdnem mindenki ott volt, de hát nyár van és szertefut mindenki ilyenkor a nagyvilágban. Az volt a terv, hogy – Héreg – Király-kút – Vízválasztó – Pisznice-barlang – bányaudvarok – Bánya-szurdok – Tardos.
Megérkeztünk Héreg új-telep megállóhoz a vasárnap reggeli busz nem visz be a faluba, de hát turisták vagyunk + 1,2 km nekünk meg sem kottyan. Keresztülmentünk az „alvó” falun embert nem nagyon láttunk. Királykútnál megálltunk forrásnál, a víz bágyadtan csordogált. Volt, aki feltöltötte a kulacsát. Mentünk tovább a piros sávon, a vízválasztóig aztán innen már csak jelezetlen út vezet fel a barlangig.

A Pisznice barlang le van, zárva denevérek lakják, elmondásból tudom, hogy cseppkövek is vannak valahol benne. Sajnálkozva mentünk tovább és sorra látogattuk a bánya udvarokat.

Egy szép kilátást nyújt pihenőhelyen, szembe a Gerecsével meg ebédeltünk. Aztán az utolsó bányaudvart is magunk mögött hagyva indultunk a bánya szurdokba.

Szerencsére lefelé menet megtaláltam egy sziklatömbbe vájódva a hajdani vasalt kerekek nyomait. Betértünk a szurdokba fantasztikus, „vörös márvány” falak mentén mentünk benne. Adi barátom megtalálta talán az egyik utolsó repesztés helyét. Kicsit nézelődtünk aztán vissza az útra irány Tardos. Jelzetlen erdei úton vissza értünk ahhoz a kereszteződéshez ahol Héregről a piros, Tardosról meg a kék jelzés találkozik. Elindultunk a kéken néha, hogy rövidítsünk letértünk róla majd megint a jelzett sávot követtük. A település felett aztán a kék kereszten mentünk a buszmegállóig.

Szerencsére még volt időnk a Pizzázóba ittunk egy fröccsöt én még egy kávét is. Meg jött a busz. Tatabányán vonatra szálltunk így értünk fel Pestre. Az eső természetesen elkerült minket, egyik túratársamat családtagja felhívta, hogy Pesten zuhog, de itthon már csak akkor esett, amikor a zuhany alól kijöttem. (A nap mérlege 19 km 589 m)
Apáthy László

2019 02 02 X. Téli Tihany Teljesítmény Túra

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Ma Téli Tihany Teljesítmény túrára indultunk 10 fővel, de csatlakozott még három túratársunk. Háromórányi utazás után meg érkeztünk a Tihany alsóra. Én előre szaladtam az itinereket felvenni mindjárt kiosztottam és elindultunk, hogy minél hamarabb teljesítsük a 15 km. – es távot.


A hirtelen támadt tavasz miatt meg az előzőnap leesett eső nyomán dagasztottuk a sarat. Bár próbáltuk kikerülni ezeket a helyeket volt ahol nem lehetett. Akasztó dombon gyűjtöttük be az első pecsétet. Majd sorba a többit. A horgász tanyánál a pecsét mellé sajtos tallért, forróteát forralt bort is kaptunk. Bár az idő jó az esőcseppek meg a felhőkbe maradtak menni kel.
Megyünk az Apáti hegyre az Őrtoronykilátóhoz a következő ellenőrzőpontra itt csak pecsétet kapunk. Szőlő ültetvények között megyünk, az út sáros próbálunk a szélén menni. Felkaptatunk az Apátsági pincéhez pogácsa tea forralt bor és kivalló pálinkát is kínálnak a pecsét mellé. Már nincs, sok háta a célig felkel kapaszkodni a kálváriához aztán le a célba, a sátorba. Leadjuk az igazoló lapot.


A X. alkalomra nem kitűzőt, hanem szép érmét kapunk. Megyünk a zeneiskolába enni virsli meg tea menü. Szeretnék, még egy fotót nyakunkba az éremmel nagy nehezen összeáll a csapat egy vidám hölgy lefotóz minket. Még van idő, hogy a tóba állva a brancsomról a sár nagyját lemossam. Megyünk ki a buszmegállóba.
Már utazgatunk egy ideje, de nem tudjuk meg szokni, hogy ha elhagyod, a „várost” itt mindenki ráér, kicsit késik a busz, de időbe érünk, Veszprémbe a vasútra jegyet veszünk, befut a gyors. Hazafelé elnyom a buzgóság. Ma jött ki a medve a barlangjából körülnézett nem láthatta az árnyékát tavasz lesz.

Túravezető:

Apáthy László

IBUSZ Természetjáró Egyesület

2019 02 06 Megyünk a budai sárgán és tovább V . (Megérkeztünk Esztergomba)

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Megint a hét harmadik napja s mi jókorát haraptunk a korai tavaszból. Már a héven voltunk mikor a felkelőnap vörösre festette az ég alját. Pomázon gyülekeztünk.
Menetrend kicsit meg csalt, mert hétköznap kitudja miért nincs 07:55 –ős busz a két-bükkfa nyeregre. Sebaj, süt a nap. A hónak már nyoma sincs a városba, de Két-bükkfa nyereg és Pilisszentlélek között hó is jég is volt. Így hó-macska felkerült a bakancsokra.


Mára az volt a terv hogy – Dobogókő Két – bükkfa – nyereg – Pilis-nyereg – Pilisszentlélek – Hegymeg – Esztergom vasútállomás. Mindenki útra készen indultunk Pilisnyereg felé onnan már a sárga sávon mentünk egésznap. Fürge lábú túratársaimmal jó tempóban érkeztünk meg Pilisszentlélekre.
Csend béke mindig élmény ide meg érkezni. Betértünk a Felső kocsmába egy kávéra. Túra társam kérdi, van, e forralt bor azt mondja a kocsmáros „forralt bor? Hisz már tavasz van” így csak kávét ittunk. Elköszöntünk s mentünk tovább az úton.
Nem sokkal a déli harangszó előtt érkeztünk a Barátkuti erdészházhoz az út mellé lerakott rönkökre telepedve megebédeltünk. János még terülj – terülj asztalkámat is alkotott magának. Mikor már mindenkinek a hátizsákja könnyebb lett elindultunk.

Még meg mutattam hol van a Barátkútforrás. A nap magasan járt mire elértük a Hegymeg-et itt többnyire keresztülvágunk a mezőn most az egyszer a jelzett úton maradtunk.
Némi szarkazmussal mondja Gyuri, na, ide júniusba is el kéne jönni 40 fokba. (itt ugyan is egy darab fa sincs fű esetleg virág.) lassan felértünk a kincses hegyre innen már lefelé vezet az út.

Még meg csodáljuk a „Vöröskeresztet”. A föld aszfalt keménységűre fagyott csak helyen ként van egy kis sáros rész.


A csepegő forrásnál bakancsmosás. A park mellet megyünk, már látszik az állomás ujjá épített épülete a vonatunk már bent áll felszállunk és haza indulunk.

Túravezető:

Apáthy László

IBUSZ Természetjáró Egyesület

 

BUDAI – HEGYSÉG 2019 01 26

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Ma Németh Gábor terelgetett minket a Budai hegyek behavazott ösvényein.
A hó alatt elég sok helyen a korábbi meg olvad hóból származó jég is ott volt.
Rajtunk meg hó macska így aztán gond nélkül kapaszkodtunk fel a kék három szögön a Piliscsabai kálváriához.

Mert, hogy mára az volt a terv – Piliscsaba – Kálvária – Csabai-gomba – Sóder-hegy – Kis-szénás – Nagy-szénás – Nagykovácsi.
A kálváriától a Gomba szikla kilátóhoz mentünk.
Adi barátom igazi lokálpatrióta, mert zsákjába ott rejtőzött id.Drevenka Antal I. verses kötete. Antal bácsi megverselte a Gomba sziklát, a verset Adi barátom felolvasta.

Az Ördög oltárt is rímekbe szedte a szikla tövébe ezt, verset is meg hallgattuk.
Jelzetlen utakon kapaszkodtunk fel az újabb térképek szerint Kavics hegyre.

Felérve megint megcsodálhattuk a számtalan fenyőfákkal borított dombocskát.
Pár vállalkozó kedvű társunk felkapaszkodott az Ördög toronyhoz.
A többiek így Én is elindultunk egy árokba ami egy idő után járhatatlanná vált a bedőlt fák miatt.
Én Tibivel egy vadcsapáson kapaszkodtam fel ha az őznek jó nekünk is jó lesz.

Szerencsére az őz már nem volt ott, mert jót mulatott volna, hogy a kétlábúak hogy botladoznak az úton.
Egy szakaszon a Jági tanösvényt követtük. Még vagy egy óra hiányzott ahhoz, hogy a kis és nagy mutató a 12 esnél találkozzon ennek ellenére megebédeltünk.
Mert a Hársas forrásnál van pad meg asztal bár ebbe hideg be állófogadás volt.

Miután a hátizsákjaink könnyebbek lettek elindultunk a Nagyszénás felé, hogy aztán onnan a piroson leereszkedve meg érkezzünk Nagykovácsiba.
A buszra kicsit várni kellett addig a vizes ingemet szárazra cseréltem befutott a busz és haza indultunk.

Lejegyezte:  Apáthy László

 

Túravezető:  Németh Gábor

IBUSZ Természetjáró Egyesület

Évnyitó túra 2019 01 01

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Más útvonalat találtam ki meg rövidebb is lett, ja és ma is 29-en voltunk, mint egy évvel ez előtt. Az volt a terv hogy – Normafa – Erzsébet-kilátó – kétlyukú barlang – Szépjuhászné – Sífutó út – Hűvösvölgy (itt megszakítható) – Közép út – Madár utca – Apáthy-szikla –Nagybányai út (11-es busz végállomása). Mire a találkozó időpontjára kiértem már a csapat várt a 60-as villamos végállomásán.

Az óra tizenötössel indultunk fel a Széchenyi hegyre. Kicsit fázósan indultunk a Normafa felé. Felkapaszkodtunk az Erzsébet kilátóba itt aztán köszöntöttük egy mást meg az újévet készítettünk egy csoportképet aztán leindultunk a zöld barlangjelzésen. Az kétlyukú barlangnál többen kipróbálták, hogy át lehet bújni rajta.

 

Zsuzsa még kőarcokat is felfedezett a barlangban. Aztán tovább a zöld háromszögön majd a kereszten a Szép-Juhásznéhoz. Mint ha meg beszéltük volna Szél Fecó vette IBUSZ – os csapattal találkoztunk.

 

Boldog Új Évet kívántunk kölcsönösen mentek tovább mi megebédeltünk a zárt büfé előtt. Ebéd után a sárgán leereszkedtünk Hűvösvölgybe. Itt pár társunktól búcsút vettünk felkapaszkodtunk a kéken a Középútig ezen a jelzetlen úton haladtunk tovább. Hamarosan elértük a Madár utcát az utca végében lépcsők vezetnek fel az Apáthy Sziklához.

Nagybányai útnál megint páran kiszálltak, mert a villamossal hamarabb haza jutottak. A többiekkel a 11-es busz végállomására mentünk még a vizes ingemet lesem tudtam venni már ott volt a busz. Felszálltunk és haza indultunk. Ugyan 12 óra után a felhők már egyre lejjebb jöttek és valami nedvesség jött belőlük, de ez nem szokott zavarni.

 

Apáthy László

IBUSZ Természetjáró Egyesület

2019 Január 20. vasárnapi túra

Túraprogramunkat itt tekintheti meg

Nagyon szép havas tájon vezetett az utunk Piliscsaba Pázmáneumtól
Pilisszentkeresztig, többször jó kilátást biztosító hegyek gerinceken át.


A szép hó alatt kellemetlen jégfoltok lapultak meg, amin többen
elcsúsztak, elestek. Látható, hogy milyen útvonalat és szintet győztünk le.


Gondos túravezetőnk, Adi mindenkire ügyelt, a lemaradókat Apáthy Laci terelgette.
Érintettük vélhetően az Ördögoltár_sziklát is.


Mindenki fáradtan, tele jó élményekkel tért haza.

Olp Adi

 

IBUSZ Természetjáró Egyesület