Archive by Author

Kedves Túratársak!

Budai-hegységben november 11.-én tartandó túránkat a három emelkedő miatt lehet rövidíteni, aki úgy gondolja vagy úgy érzi.
Decsi Ibolya

Magyarország Nemzeti Parkjait bemutató

Magyarország Nemzeti Parkjait bemutató
következő filmklub napunkra,
2015. november 10-én, kedden, 18 órára.

Az Őrségi Nemzeti Park – Táj és ember. 25 perc

A nyugati határszél éghajlata, az Alpok közelsége miatt nedvesebb, páradúsabb, de egyúttal kiegyensúlyozottabb is.
Szerkesztő: Gyenes Károly, Stodulka Gábor. Rendező: Tóth Zsolt Marcell.

A Duna-Dráva Nemzeti Park – Az élő vizek parkja. 25 perc

A Duna főmedre és mellékágai nagyszerű vizes élőhelyek. Ez a világ a természeté. Rendező: Sáfrány József.

A filmklubot Urai Róbert vezeti.
Részvétel ingyenes!
Helyszín: MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár, Tessedik terem

Budapest I. ker., Attila út 93.

Bortúra a felvidéken

Egyesületünk kis csapata idén ősszel Tóth Laci vezetésével felvidéken a Garam, és az Ipoly patak régióban volt, hogy megismerkedjen ottani öt borász munkásságával, eredményeivel.

Első nap:
Első utunk Bélára vezetett a Bott pincészetbe ahol Bott Ákos Frigyes fia fogadott bennünket. Következő →

Ferenc atyánál Ferenc napon.

Egyesületünk kis csapata felvidéken az Ipoly – Garam völgyében néhány borászt látogatott meg szerény borkóstolás ürügyén.
Hazafelé jövet megálltunk  Ipolybalogon ahol György Ferenc atya várt és fogadott bennünket a Szent Miklós plébánia templomban Következő →

Kedves Tagok!

Nagy Tibor, régi kedves túratársunk bajban van! Felesége elhagyta, a lakásából kiforgatták, minimális jövedelme van, és sajnos adósságai is. Szeretnénk neki segíteni, különösen most, hogy közeleg a tél, és cipőre lenne szüksége. Az egyesület vezetősége egy kis pénzt rendelkezésére bocsátott, hogy a legszükségesebb holmikat megvegye. Kérünk Benneteket, aki tud, segítsen egy kicsit Tibornak egy használt, de még hordható 46-os cipővel!
Jelenleg Fülöp Lajos és Bubics Anita gondoskodnak róla – amennyire tehetik. Azért, hogy semmilyen adomány ne legyen esetleg felesleges, kérjük előzetesen hívjátok fel Fülöp Lajost (06-30-414-2733), és vele egyeztessetek! Ha esetleg némi pénzzel is segíteni szeretnétek, megtehetitek a fogadónapokon. Megértő segítségeteket előre is köszönjük!

Klubest változás

A szeptember 23-ikai Szikora János vetítése helyett Koppány Zsuzsa “Erdélyi barangolásai” lesz megtekinthető.
Szép képek helyett szép fotókban lehet gyönyörködni.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk

Program változás

Kedves Túratársak!

2015. szeptember 3-ra meghirdetett SZIGETHALOM városnéző séta elmarad.

Technikai okok miatt az EMESE park nem fogad látogatókat.

Közöljétek azokkal is, aki nem rendelkeznek Internettel.

Köszönöm: Kis Lászlóné Kati

Volánbusz turisták kedvében

“Örömmel tájékoztatom a természetjárókat, hogy 2015. július 11-től október 3-ig szombaton is jár az egész évben csak vasár- és ünnepnapokon közlekedő, a Bükki Nemzeti Park legszebb részének, a látnivalókban bővelkedő Bükk-fennsík turistaútjainak elérhetőségét segítő, ezáltal turisztikailag országos jelentőségű Eger – Felsőtárkány – Tamás-kútja – Bánya-hegyi (bánkúti) elágazás – répáshutai elágazás – Hollóstető – Bükkszentkereszt – Lillafüred – Miskolc buszjárat.
Következő →