Archive by Author
HÁZUNK TÁJÁRÓL 2019 Január
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
ARRA KÉRJÜK VALAMENNYI TÚRAVEZETŐT, HOGY LEGKÉSŐBB JANUÁR VÉGÉIG JUTTASSÁK EL IFJU GYURINAK E-MAILEN, VAGY ANNAK HIÁNYÁBAN SZEMÉLYESEN A TÚRAVEZETŐI MEGBESZÉLÉSEN A 2019. ÉVI TERVEZETT PROGRAMJUKAT! (IFJU.GYORGY@CHELLO.HU)
A februári programban megjelentetjük az erre az évre tervezett külföldi túrákat.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt évben is nagyon sok volt a meghirdetett túráknál a lemondás (sokszor komolyabb indok nélkül!), ezért ebben az évben szigorúbban vesszük a jelentkezéseket ezekre a túrákra.
1. Csak annak a jelentkezését vesszük figyelembe, aki jelentkezéskor befizeti az előleget! Ezt a szabályt azoknak is be kell tartaniuk, akik a túravezetőnél előzetesen jelentkeznek, az un. túravezetői kontingens terhére (max. 20 fő!)
2. A jelentkezést akkor tekintjük véglegesnek, ha a jelentkező – a meghirdetett időpontra – befizeti a második részletet is, ami a részvételi díj 50%-a. Ez általában 2 hónappal előzi meg az utazás időpontját. Erre azért is szükség van, mert a legtöbb szálláshelynél 1-2 hónap a költségmentes lemondási határidő. A második részlet befizetési határidejéig a túra költségmentesen lemondható. A fennmaradó összeget legkésőbb az indulást megelőző fogadónapon kell befizetni!
3. A megadott határidőn (általában a második részlet befizetési határideje) túli lemondás esetén kénytelenek vagyunk a felmerült költségeket a befizetett előleg terhére felszámolni. (Ebbe beleértendő az esetleges szállás lemondási költsége, valamint az autóbusz költségből az egy főre eső díjtétel.) Ettől abban az esetben tudunk eltekinteni, ha a jelentkező hoz magával egy új résztvevőt! Továbbra is érvényes, hogy az egyesület nem kíván a lemondási díjakból „meggazdagodni”, azaz komolyabb betegség esetén természetesen megpróbálunk a lehető leghumánusabban eljárni.
4. Akkor, ha valaki az induláskor nem jelenik meg, az összes felmerült költséget (szállás, étkezés, autóbusz) elszámoljuk a befizetett részvételi díj terhére, és csak az ezután fennmaradt összeget fizetjük vissza
Tájékoztatunk mindenkit, hogy a rövidebb, azaz 55 cm-es összecsukható túrabot elfogyott, a 63 cm-esből még van, és megvásárolható a fogadónapokon és a klubesteken 1.200,- Ft-ért.
JEGYEZZÉTEK ELŐ, HOGY AZ IDEI KÖZGYŰLÉS MÁRCIUS 6-ÁN LESZ A SZOKOTT ÚJPESTI HELYSZÍNEN!
B. Ú. É. K. 2019
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
Mindenkinek:
Boldog Karácsonyt.
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
Mikulás túra Vas-megyében
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
2018. december 8-9-én, a szokásos Mikulástúrára indul….tovább
Mikulás túra Vas-megyében
„Mikulás túra Vas-megyében.
2018. december 8-9-én, a szokásos Mikulástúrára indultunk. Gyuri mindig érdekes, ritka szép helyekre visz bennünket.
Megnéztük Körmenden az Árpádházi Szent Erzsébet templomot, Horvátnádalján meglátogattuk dr.
Gyürki László nyugalmazott plébános, kanonok, pápai prelátust, a Szentlélek templomot, valamint a templom körül létrehozott „Házaspárok útját”.
Körmenden megcsodáltuk a Batthyány kastélyt, és parkjában átöleltük a 200 éves kocsányos tölgyet. Az Iseum látogatásával fejeztük be a napot.
Vacsora után jött a Mikulás, mivel mindenki jó volt, kapott ajándékot.
Másnap a Szeleste-i arborétumban sétáltunk egy nagyot, majd a csepregi Szent Miklós templomban tettünk látogatást.
A szentélyben, a királyok mellett láttuk dr. Batthyány Strattmann László grófot, a szegények orvosát is.
Emlékszobája is van képekkel, és a szemműtéthez használt eszközökkel.
Végül egy igazi gyöngyszem: Sopronhorpács XII-XIII. századi, román-kori temploma.
Az 1700-as években a Széchenyi család segítségével teljesen helyreállították a templomot.
Megnézhettük a Széchenyiek idejében készült miseruhát, a család címerével.
Pusztacsalád főterén, Höller György soproni kőfaragó Szent István szobrán Széchenyi István arcvonásait örökítette meg.”
DECEMBERI HÁZUNK TÁJÁRÓL
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
ARRA KÉRJÜK VALAMENNYI TÚRAVEZETŐT,
HOGY LEGKÉSŐBB JANUÁR VÉGÉIG JUTTASSÁK EL IFJU GYURINAK E-MAILEN,
VAGY ANNAK HIÁNYÁBAN SZEMÉLYESEN
A TÚRAVEZETŐI MEGBESZÉLÉSEN A 2019. ÉVI TERVEZETT PROGRAMJUKAT
Tájékoztatunk mindenkit, hogy a rövidebb, azaz 55 cm-es összecsukható túrabot elfogyott,
a 63 cm-esből még van, és megvásárolható a fogadónapokon és a klubesteken 1.200,- Ft-ért.
Házunk tájáról, novemberi programunk megjelent
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
Tájékoztatunk mindenkit, hogy ismét van (amíg a készlet tart!) rövidebb,
azaz 55 cm-es összecsukható túrabot, a 63 cm-esen kívül,
ami a fogadónapokon és a klubesteken megvásárolható 1.400,- illetve 1.200,- Ft-ért.
Kedves túravezetők és aktivisták! Ne felejtsétek el, hogy december 14-edikén, pénteken
hagyományos kibővített elnökségi ülést tartunk a Margitkert Étteremben. A meghívót időben küldjük
Program változás
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
November 1. csütörtökre meghirdetett:
ŐSZI – TÉLI CSÜTÖRTÖKI TÚRÁK ÉVADNYITÓJA A BUDAI – HEGYSÉGBEN
Láng Csaba túrája elmarad!
HÁZUNK TÁJÁRÓL OKTÓBER
Túraprogramunkat itt tekintheti meg
Tájékoztatunk mindenkit, hogy ismét van (amíg a készlet tart!) rövidebb, azaz 55 cm-es összecsukható túrabot, a 63 cm-esen kívül, ami a fogadónapokon és a klubesteken megvásárolható 1.400,- illetve 1.200,- Ft-ért.
Még van hely a Szentmiklósi Zsófi által vezetett őrségi gomba túrákra! Tovább →